Cselényi Zoltán

Van, aki órákig ül nyugalomban egy csendes vízparton. Gondolataiba mélyed, elengedi a világ rohanó tempóját. Erővel, energiával tölti fel önmagát a természet csodálatos szépségéből merítve. Nem hallatszik el odáig a média harsogása, a főnökök sürgetése, a közlekedés nyomasztó agressziója. Csak Ő van, az akkor és az ott egyedül az övé. Ha teste megpihent, elméje lenyugodott, lelke megbékélt akkor hazatér. Horgászni voltam, válaszolja a kérdésre, pedig tudja, hogy csak az orsó áráért több halat vehetne, mint amennyit összesen kifog valaha is.
Én fotózni szoktam. Mert szeretem. Szeretem, hogy megmutathatom másoknak, én hogyan látom a világot. Van, aki azt mondja: elvállalta ezt, vagy azt a munkát. Én úgy gondolom: megbíztak bennem, és szeretnék, ha egy eseményt, vagy az életük egy jelentősebb momentumát én mutassam meg a világnak, örökítsem meg. Éppen ezért sosem elégszem meg technikailag elfogadható képek készítésével, szeretném az adott pillanat érzését is megmutatni. Ha ez sikerül, és egy-egy képem mosolyt, vagy éppen öröm-könnyeket csal a szemlélő szeme sarkába, akkor ebből erőt, energiát merítek.

Az amatőr képet készít géppel. A profi ésszel és fénnyel alkot képet.